ELKÖLTÖZTÜNK!

Az új weblap megtekinthető a következő címen:

https://www.csangofesztival.com

Jelenlegi hely

A moldvai magyar kisebbség

A Moldvába került magyarok kezdettől fogva kisebbségi sorba kerültek, ebből a szempontból mindegy volt, hogy 10, vagy csak 6%-át teszik ki az egész lakosságnak. Kisebbség voltak nyelvüket tekintve, mert ők magyarul beszéltek, a többség pedig románul. De kisebbség volt és ez nagyon lényeges – vallási szempontból is. A románság ortodox görögkeleti volt, a magyarok római katolikusok. Évszázadokkal ezelőtt a két vallás két külön világot jelentett. Más volt a fejlődés, a kultúra, a gondolkodás, az emberi magatartás a bizánci, a görög-keleti és a Rómához hallgató katolikus egyházban. A magyarok, amikor római katolikus vallásukhoz ragaszkodtak, egyszersmind magyarságukat és magyar kultúrájukat is védték. Ezek a kitelepült falvak pedig magyarok akartak maradni mindenáron a legnehezebb időkben is. Ezért ragaszkodtak egyházukhoz, az egyházi előírásokhoz, vallásukhoz, amelyik nemcsak vallási, hanem nemzeti hagyományaiknak is az őrzője volt.

A moldvai magyarságot a katolikus vallása őrizte meg magyarnak.

Rendező

Folklór Kulturális Közalapítvány

és a

Jászság Népi Együttes

Kiemelt szponzor

Jász-Plasztik Kft.

Gyémánt szponzor

Co-op Star
Ilpea Profext Kft.
OTP Bank
Pizza Palota
Rock Safety

Szponzorok

Czinege és Fiai Kft.
boommédia Kft.
Dobó Erzsébet
FORTACO Zrt.
Gerőcs Kerámia Kft.
Jász-Plasztik Autócentrum
Téba tüzép

Támogatók

Gattyán Építész Iroda kft